Sport
Szigorodnak a feltételek a kínai maratonokon
Betűméret:             

Csökken a maratonversenyek száma Kínában, miközben szigorodnak a részvételi feltételek és nő az érdeklődés a futóesemények iránt – jelentette kedden a kínai állami média.

A kínai atlétikai szövetség adatai szerint az idei tavaszi szezon kezdetén, az elmúlt két hétvégén 39 maratont rendeztek országszerte, szemben az előző év azonos időszakának 57 versenyével. A kínálat visszaesése ellenére a kereslet jelentősen nőtt, a nagyobb eseményekre rekordszámú jelentkezés érkezik, a bejutás esélye pedig egyre kisebb – áll a jelentésben.

A jelentés szerint a változások hátterében a 2025 vége óta bevezetett új szabályozások állnak, amelyek szigorúbb szervezési előírásokat és átfogóbb keretrendszert határoznak meg a tömeges utcai futóversenyek számára. Az intézkedések célja a versenyek minőségének javítása, valamint a bővülés lassítása.

Az új előírások nagyobb felelősséget helyeznek a szervezőkre, megfelelő pénzügyi vagy szervezési hátteret szabnak meg, írja az MTI.

A kevesebb verseny ugyanakkor nem mérsékelte a futási kedvet: a kelet-kínai vuhszi maratonra csaknem félmillióan jelentkeztek, de például a félmaratoni távon mindössze 2,9 százalékos volt a bekerülési arány. Eközben a vuhani maraton több mint 450 ezer jelentkezőt vonzott, míg több más nagyváros versenyein is 200 ezer fölé emelkedett az érdeklődők száma.

Az új szabályok szerint a nevezési helyek legalább 90 százalékát nyilvános sorsolás útján kell kiosztani.

A nagy versenyek továbbra is jelentős gazdasági hatással bírnak: a vuhszi maraton például több mint 500 millió jüan forgalmat generált a turizmus és a kapcsolódó ágazatok számára.

Tomislav Sivić a TSC új vezetőedzője - illusztráció
2026. ÁPRILIS 14.
[ 19:16 ]
Az ötödik helyen kiemelt Piros Zsombor megnyerte a 98 ezer dollár összdíjazású madridi salakpályás férfi challenger-tenisztornát. A világranglistán 161. magyar játékos a fináléban az osztrák Jurij Rodionovval (176.) csapott össze, pályafutása során először. A fehérorosz származású, Németországban született...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 14:54 ]
A magyar válogatott 16–10-re vereséget szenvedett a házigazda görög csapattól a világkupa divízió I-es tornáján, az 1–4. helyért zajló rájátszás második fordulójában. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, a görögök a nagyszünetre 9–3-as előnyt alakítottak ki. Varga Zsolt együttese ugyanakkor már...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 19:47 ]
A Denver Nuggets 127:107-re legyőzte az Oklahoma City Thunder együttesét, ám a mérkőzésen nem lépett pályára Nikola Jokić. A találkozón mindkét oldalon elsősorban a cserejátékosok kaptak lehetőséget, mivel már eldőlt, hogy az Oklahoma az alapszakaszt a Nyugati főcsoport élén zárja. A denveriek vezetőedzője, David...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó