Szerbia
Szerbia 132 épületet származtatott vissza amerikai állampolgároknak
Betűméret:             

Összesen 144 amerikai, főként szerb származású állampolgár, illetve amerikai-szerb kettős állampolgár nyújtott be vagyonvisszaszármaztatási kérelmet Szerbiának.

Strahinja Sekulić, a Restitúciós Ügynökség igazgatója a Novostinak elmondta, hogy a vagyonvisszaszármaztatási folyamat rendben zajlik, semmi sem akadályozza azt.

Az ügynökség eddig 132 objektumot származtatott vissza amerikai állampolgároknak, vagyis 96 üzlethelyiséget, 15 lakást és 21 épületet, valamint 970 hektár szántóföldet, 116.733 négyzetméter építési területet és mintegy 17 hektár erdőt, írja a Novosti.

Sekulić elmondta, hogy a Jugoszlávia és az Amerikai Egyesült Államok között megkötött két egyezmény értelmében nincs joguk a vagyonvisszaszármaztatásra azoknak, akiknek jogelődjét már kárpótolták, írja a Tanjug.

Az első, 1948-ban megkötött egyzeménnyel a volt Jugoszlávia 3,5 millió dollárt fizetett ki Amerikának, a második, 1964-ban aláírt szerződéssel pedig 17 millió dollárt. Ebből az összesen 20,5 millió dollárból fizették ki az amerikaiak elkobzott vagyonát.

Folytatják tíznapos kerékpártúrájukat az „Alkotmány őrzői” (Čuvari Ustava): a diákok és a hozzájuk csatlakozó polgárok hétfő reggel Szabadkáról indultak tovább Topolyán keresztül Zombor felé. Az akció a Studenti pobeđuju – A diákok győznek választási lista kampányának része a Szerbiában október 25-én...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 16:29 ]
Már csak ma lehet jelentkezni a 6000 dináros egyszeri állami támogatásra: a határidő szeptember 21-én éjfélkor lejár. Azoknak a nagykorú szerbiai állampolgároknak kell benyújtaniuk az igénylést, akik nem jogosultak a korábban kiosztott ingyenrészvények alapján járó kifizetésre. A pénz folyósítása szeptember 22-én...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 9:21 ]
Aleksandar Vučić államfő, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia koalíció listavezetője ma ismét televíziós vitára hívta ki Ilija Srdanovićot. A hallgatói lista listavezetője ezúttal is visszautasította a felkérést. Srdanović az Instagramon közzétett rövid videójában azt üzente Vučićnak, hogy „a mellőzés...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 19:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó