Szerbia
Hiány lehet akácmézből Szerbiában
Betűméret:             

A méhek legeltetése még nem fejeződött be, de az elsődleges becslések szerint az átlagosnál 65-70 százalékkal kevesebb akácméz lesz az idén Szerbiában.

A méhészek becslése szerint az idei évben átlagon aluli lesz az akácméztermés, így kétségtelen, hogy sokkal kevesebb akácméz lesz majd a piacon. Ennek okai az időjárási körülmények, mert a hideghullámok megszakították az akác virágzását, a tavaszi fagyok pedig a völgyekben és a folyók mentén tették tönkre az akácot.

Noha a méhek legeltetése még nem fejeződött be, az elsődleges becslések szerint az átlagosnál 65-70 százalékkal lesz kevesebb az akácméz, ami veszélybe sodorhatja a kivitelt is, hiszen ez a fajta méz hagyományosan a legkeresettebb a külföldi piacokon. A mézkivitel 70 százalékát az akácméz teszi ki, ezért az akácméz begyűjtése a legfontosabb a hazai termelőknek.

„Még nincsenek pontos adataink, hiszen folyamatban van a begyűjtés. Azok, akik a tengerszint alatti magasságban‟, mondta Rodoljub Živadinović, a szerbiai méhészek szövetségének elnöke, aki szerint ez nem lesz különösebb kihatással a méz árára, amely Szerbiában 800 és 1.000 dinár között mozog, míg az Európai Unióban 8 és 20 euró között.

A Morava mente és a Šumadija régióban volt a legrosszabb a mézhozam, emiatt megnőttek a termelők költségei, akik kénytelenek voltak cukrot vásárolni, hogy etetni tudják a méheket.

Szerbiából tavaly 2.744 tonna mézet exportáltak, 12,4 millió dollár értékben. A legtöbbet Olaszországba, Norvégiába, Németországba és Montenegróba szállítottak ki. A behozatal csak szimbolikus volt, hiszen 43 tonna mézet importált Szerbia. (Politika)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban