Szerbia
A Világgazdasági Fórum elnökével találkozott Vučić Genfben
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma Børge Brendével, a Világgazdasági Fórum elnökével és igazgatótanácsának tagjával találkozott Genfben.

Ezzel a megbeszéléssel Vučić megkezdte a kétoldalú találkozók sorát Genfben, ahol ma a Világgazdasági Fórum szervezésében részt vesz a Nyugat-Balkánról szóló stratégiai párbeszédben.

„Elkezdődtek a kétoldalú találkozók Genfben” – írta Vučić Instagram-profilján, s néhány Brendével közös képet is mellékelt.

A szerb elnök tegnap este Svájcba érkezésekor azt mondta, sok fontos találkozóra számít fontos emberekkel.

Bejelentette azt is, hogy a Belgrád és Pristina közötti viszonyról is tárgyalni fog, s hozzátette, meglepődött, hogy Pristinát senki nem képviseli Genfben.

A genfi csúcstalálkozón részt vesz többek között Josep Borrell, az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója, valamint Andrej Plenković horvát és Edi Rama albán miniszterelnök.

Vučić, Børge Brendén kívül, kétoldalú találkozót folytat Martina Larkinnal, a Világgazdasági Fórum regionális stratégiai, Európával és Eurázsiával foglalkozó igazgatójával, igazgatótanácsi tagjával, valamint Suma Chakrabartival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökével is.

Vučić tegnap részt vett a Klaus Schwab által adott vacsorán.

Aleksandar Vučić szerb elnök Párizsban azt mondta, hogy Emmanuel Macron meghívására olyan találkozóra érkezett, ahol a két ország viszonyáról és az új gazdasági együttműködésekről tárgyalnak majd. Úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben őszinte párbeszéd legyen Szerbia és...
2025. NOVEMBER 13.
[ 23:23 ]
Szerbia az egyetlen EU-csatlakozásra váró nyugat-balkáni ország, amely nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos legújabb döntéseivel – derül ki az EU közleményéből. A többi jelölt állam, Észak-Macedónia, Montenegró, Albánia és Bosznia-Hercegovina már mind a négy, október 23-án...
2025. NOVEMBER 13.
[ 17:29 ]
A szerb kormány új elektronikus rendszert vezet be „e-Betegszabadság – Munkaadó” néven, amely alapjaiban változtatja meg az igazolási folyamatot. A megoldás 2026. január 1-jétől működik, célja pedig az, hogy a dolgozók, a munkaadók és az orvosok számára jóval gyorsabb és papírmentes ügyintézést biztosítson. Đuro...
2025. NOVEMBER 13.
[ 13:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó