Szerbia
77 kilogramm kokaint és több értékes autót foglaltak le
Betűméret:             

Nebojša Stefanović belügyminiszter kijelentette, hogy a rendőrök mai akciója során 77 kilogramm tiszta heroint foglaltak le és letartóztattak egy három tagból álló szervezett bűnözői csoportot.

„A bűnügyi rendőrigazgatóság tagjai továbbra is kiváló eredménnyel folytatják a drogkereskedelem elleni, kompromisszumok nélküli harcot. Ezt bizonyítja a mai akció is, amely során a rendőrök 77 kilogramm tiszta heroint foglaltak le és letartóztattak egy három tagból álló szervezett bűnözői csoportot, amely a gyanú szerint országszerte megszervezte a heroin szállítását‟, mondta Stefanović.

A lefoglalt narkotikum értékét több mint 5 millió euróra becsülik, a rendőrség pedig az akció során lefoglalt több értékes autót is.

„Meg kell említenem, hogy a rendőrök évről évre egyre jobb eredményeket érnek el a kábítószerek lefoglalása terén, és csak idén több mint hat tonnát foglaltak le, a rekord mennyiségű heroin mellett‟, emelte ki a miniszter.

Stefanović megköszönte a rendőrség minden tagjának, hogy elkötelezetten védik a szerbiai polgárokat ettől a hatalmas veszedelemtől, amely az egész világon jelen van, de főként a bűnügyi rendőrigazgatóság tagjainak köszönte meg a munkát, akik élen járnak ebben a harcban.

„Soha sem fogunk megállni a drogkereskedők ellen folytatott harcban‟, közölte Stefanović.

A MUP közölte, hogy letartóztatták a szervezett bűnözői csoport tagjait és lefoglaltak 77 kilogramm heroint, valamint fél kilogramm kokaint.

„Elfogtuk a bűnszervezet vezetőjét M. N.-t (1982), valamint a csoport két tagját, S. N.-t (1982) és V. C.-t (1966), kábítószer előállításának és az azzal történő kereskedelem alapos gyanújával‟, áll a közleményben.

A gyanú szerint a bűnszervezet az utóbbi időben Törökországból szerezte be a kábítószert és utána Szerbia egész területére szállította és értékesítette. (RTS)

Szerbiában ma megkezdődött a szezonális influenza elleni védőoltás beadása. A szerbiai polgárok számára a Torlak Virológiai, Oltóanyag- és Szérumintézet új, hazai gyártású, háromkomponensű vakcinája áll rendelkezésre. Az egészségügyi intézményekbe 300 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki. Ivana Marinković, a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 11:23 ]
Szerbiában ma reggel túlnyomóan derült és hideg idő várható, kivéve az ország keleti, délkeleti és déli részeit, ahol felhős lesz az ég, helyenként gyenge, rövid ideig tartó eső is előfordulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Napközben túlnyomóan napos idő várható, míg az ország keleti,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 7:36 ]
Szerbia felkészült a fűtési idényre, és elegendő energiatartalékkal rendelkezik a lakosság ellátásához – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović ügyvezető energiaügyi miniszter kedden Kraljevóban. Hangsúlyozta, hogy az európai és a világpiaci energiaválság ellenére biztosított az ország energiaellátása. A...
2026. OKTÓBER 13.
[ 15:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó