Szerbia
Újabb intézkedésekkel szabályozzák az idősotthonok működését a koronavírus idején
Betűméret:             

Az idősotthonokban dolgozók az elkövetkezőkben váltásokban fognak dolgozni, ami azt jelenti, hogy az ott dolgozók fele 15 napot dolgozik egyfolytában az intézmény falain belül, majd érkezik a másik váltás. Így próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus-fertőzés bejusson az idősek ellátására szakosodott intézményekbe, miután az elmúlt napokban több szerbiai idősotthonban is tömegesen betegedtek meg a lakók és az őket ellátó személyzet is.

Az új intézkedéseket szigorúan ellenőrzik, jelentette ki tegnap Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, hozzátéve, elemezték a niši gerontológiai központban történteket, ahol 135 bentlakó és 4 ott dolgozó fertőződött meg.

A szerbiai idősotthonokban eddig 243 idős ember és 32 dolgozó fertőződött meg koronavírussal a munka- és szociálisügyi minisztérium tegnapi adatai szerint.

Azokat a személyeket, akikről feltételezhető, hogy vírushordozók, izolációba helyezték, míg a szociális védelmi rendszerben dolgozók, akiknél fennáll a fertőzés gyanúja, házi karanténban vannak, közölte a minisztérium.

Zoran Đorđević miniszter tegnap azt nyilatkozta, az idősotthonok esetében a teljes karantén az egyedüli megoldás és hálás azoknak az intézményeknek, akik íly módon próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus bejusson a legérzékenyebbnek számító korosztály soraiba.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó