Szerbia
Óvodába csak munkáltatói és orvosi igazolással vihetik a szülők a gyerekeket
Betűméret:             

Eljuttatta utasításait a szerbiai óvodákba az oktatási és az egészségügyi minisztérium arra vonatkozóan, hogy milyen egészségügyi előírásokat kell betartaniuk az iskoláskor előtti intézményeknek, amelyekben május 11-én, hétfőn indul újra a munka.

Az iskoláskor előtti intézményekbe csak azok a gyerekek mehetnek, akik szülei dolgoznak és másként nem tudják megoldani a felügyeletüket. Ezt a munkaadótól beszerzett igazolással tudják bizonyítani.

Ezen kívül a gyermekorvostól is igazolást kell beszerezni arról, hogy a gyermek egészséges, valamint hogy megkapott minden védőoltást.

Az újranyitást megelőzően minden óvodában el kell végezni az alapos, a helyiségekre és a felszerelésre egyaránt kiterjedő fertőtlenítést. A helyi önkormányzatok kötelessége a foglalkoztatottak részére védőfelszerelést és fertőtlenítőszereket biztosítani.

Az épületekben a bejáratoknál fertőtlenítő szőnyeget kell elhelyezni, valamint fertőtlenítőszer-adagolót 70 százalékos alkoholtartalmú fertőtlenítővel.

A szülők kötelesek minden nap, indulás előtt megmérni a maguk és a gyerek lázát, hőemelkedés esetén nem vihetik a gyereket a közösségbe és erről az óvodai személyzetet is tájékoztatni kell. Ugyanúgy, a hiányzást követően két nappal korábban értesíteni kell az óvodát arról, hogy a gyermek ismét látogatja az intézményt.

A gyermek csak az egyik szülő kíséretében érkezhet az óvodába, s az is kívánatos, hogy ez minden alkalommal ugyanaz a szülő legyen. A gyermekét óvodába vezető szülőnek az orrot és szájat elfedő védőmaszkot kell viselnie, tartania kell magát a szociális távolságtartás szabályaihoz, vagyis a másiktól való két méteres távolsághoz, a bejáratnál fertőtlenítenie kell a kezét és megtörölni lábbelijét a fertőtlenítő szőnyegen. Ezt követően a lehető legrövidebb időn belül át kell adni a nevelőnek a gyermeket.

Bármilyen, megbetegedésre utaló jel esetén az óvodában a gyermeket el kell különíteni, állandó felügyeletet biztosítani számára, értesíteni a szülőket, vagy amennyiben ők nem jelentkeznek, a mentőszolgálatot.

A szülőknek javasolják, hogy a krónikus betegségekkel küzdő gyerekek maradjanak otthon, akárcsak azok a gyerekek, akiknek szüleik szenvednek krónikus (légúti, szív- és érrendszeri, daganatos vagy cukor) betegségekben.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó