Szerbia
Szigorítások várhatók Szerbiában, ha ismét növekszik a fertőzöttek száma

A koronavírussal fertőzöttek számának újbóli növekedése Vranjéban legyen intő jel a polgárok számára, hogy járványügyi szempontból viselkedjenek komolyan és felelősségteljesen, jelentette ki Branislav Tiodorović epidemiológus.

A szakember a Pink televíziónak nyilatkozva elmondta, Vranjéban az új fertőzöttek “szinte kivétel nélkül” könnyebb klinikai képet mutatnak, van, akinek nincs semmilyen panasza. Mint mondja, ez valamelyest várható is volt, hiszen az emberek “ellazultak” országszerte, hanyagolják a korábban kötelező védőintézkedéseket.

Tiodorović elmondta, pánikra semmi ok, de sok függ attól, hogy az elkövetkező héten hogyan alakul a fertőzöttek száma országszerte. “Amennyiben nem nő, vagy csak mérsékelten emelkedik a fertőzöttek száma, azt kell mondanunk, jól jártunk. Amennyiben emelkedik a fertőzöttek száma, vissza kell térnünk bizonyos szigorításokhoz”, tette hozzá.

Óvatosságra int a Batut közegészségügyi intézet igazgatóhelyettese, dr. Darija Kisić Tepavčević is. A válsgtörzs tagjai néhány nappal ezelőtt kilátásba helyezték egyes megszigorító intézkedések visszaállítását, amennyiben a fertőzöttek aránya a tesztelt személyekhez képest tartósan meghaladja a 2 százalékot (tegnap 2,16 % volt).

Stamenković: A maszk viselése kötelező nyilvános helyeken

A vendéglátóipari létesítmények, üzletek kötelesek figyelmeztetni a betérőket, hogy kötelező a maszk viselése, hamarosan büntetni is fogják az ezt elmulasztókat.

“Szemmel láthatóan nem jól értelmeztük az intézkedések enyhítését”, jelentette ki Goran Stamenković, az ellenőrzési felügyeleti ágazat egészségügyi miniszterhelyettese, aki szerint a felelősségteljes viselkedés szintjén emelni kellene és nem csak a felügyelőségek látókörében lévő jogi személyek esetében.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić államfő ma kijelentette, hogy hatalmas nyomásra számít a koszovói kérdés megoldása kapcsán, ezért fontos, hogy Szerbiának a választások után erős kormánya legyen. „De hogy könnyű dolga lesz-e Szerbiának, teljesen biztos, hogy nem‟, tette hozzá Vučić és ismét kiemelte: ebben a folyamatban Szerbia...
2020. JÚNIUS 4.
[ 20:36 ]
Az elmúlt 24 órában 4024 személyt teszteltek Szerbiában, és 48 esetben mutatták ki a koronavírus fertőzést. Egy személy belehalt a szövődményekbe – írják a covid19.rs oldalon közzétett összesítésben. 470 fertőzöttet ápolnak kórházban, lélegeztetőgépen 15-en vannak. 6910-en már kigyógyultak a kórból.
2020. JÚNIUS 4.
[ 16:33 ]
Mladen Šarčević oktatási miniszter bemutatta a középiskolai oktatásra és nevelésre, valamint az élethosszig tartó tanulásra vonatkozó keretstratégiát, a 2027-ig terjedő időszakra. A miniszter kiemelte: a legnagyobb változás a középiskolai oktatást érinti, ezt ugyanis kötelezővé tennék. „Most az általános iskola...
2020. JÚNIUS 4.
[ 14:38 ]
Beolvasás folyamatban