A koronavírus-járvány enyhül, mind kevesebb új fertőzött mutat súlyos klinikai képet, ami azt jelenti, hogy elértük a kollektív immunitást, jelentette ki dr. Danica Grujičić, a Szerbiai Onkológiai és Radiológiai Intézet igazgatója.
A Prva TV-nek nyilatkozó szakember kiemelte, egyes becslések szerint a Covid-19 jövőre már csak a náthaláz egyik formája lesz. Mint mondta, Szerbiában a tesztelt személyek száma nagyobb a környező országokénál, rámutatva, hogy ez a tény a járványügyi statisztikák szempontjából nagyon fontos.
“Úgy vélem, hogy az állami egészségügyi rendszer jól vizsgázott. Ez az egészségügyi minisztérium, amikor a daganatos betegekről van szó, sokat tett azért, hogy megfelelő, korszerű felszerelésekhez jussunk”, mondta dr. Grujičić.
Arra a kérdésre, hogy vajon most a szakma engedett-e a gazdaság kihívásainak, lévén, hogy “túl korán nyitják meg a határokat és importálhatjuk a koronavírust”, Grujičić azt válaszolta, lehetséges, hogy a szakma ebben a pillanatban a gazdasági szempontokat részesíti előnyben, lévén, hogy biztonságban vagyunk. A szakember szerint elmondhatjuk, hogy Szerbiában elértük a kollektív immunitást.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

