Szerbia
Külföldről is igényelték a 100 eurót, mégpedig sokan
Betűméret:             

A szerb kormány által felkínált 100 eurós egyszeri segélyre mintegy 6 millió polgár jelentkezett, s voltak, akik már meg is kapták, azok a külföldön élő szerbiai állampolgárok közül is, akik számát 500 ezer és 1 millió közöttire becsülik.

Hogy hányan vannak pontosan, nem könnyű megállapítani, mert a szakemberek sem értenek egyet azzal kapcsolatban, hogy hányan vannak azok, akiknek szerbiai állampolgárságuk és itt bejelentett lakhelyük van, ugyanakkor az országon kívül élnek és dolgoznak.

Az eltérő becslések oka az is, hogy sokan csak ideiglenesen dolgoznak külföldön, nincs állandó munkaengedélyük, s ide tartoznak még azok a kettős állampolgárok is, akik Szerbiában élnek. A lista még nem végleges, mert a jelentkezés június 5-éig tart, habár a számok nagy mértékben már nem fognak változni.

Az eddigi adatok szerint a kormányintézkedés iránt nem mutatott érdeklődést, vagy egyéb okok miatt nem jelentkezhetett mintegy 700 ezer személy, ami valamivel több, mint a lakosság 10 százaléka, s a számítások szerint közöttük éppen azok vannak a legtöbben, akik hosszabb ideje külföldön élnek, és – noha van bejelentett lakhelyük Szerbiában – nincs érvényes igazolványuk.

Siniša Mali pénzügyminiszter megerősítette, az összesen 6,7 millió nagykorú állampolgár közül (amennyien a választói jegyzékben szerepelnek) több mint 4 millió jelentkezett a segélyre interneten keresztül vagy telefonon. Emellett, a 100 euró dinár ellenértékét már kifizették mintegy 1,7 millió nyugdíjasnak és 160 ezer szociális segélyre jogosultnak, s mindezt figyelembe véve a jelentkezők jegyzékén nem kicsi azok száma, akik külföldön élnek és dolgoznak, lévén, hogy becslések szerint a választói jegyzékbe felvett nagykorú polgárok közül 1,7-1,8 millió él Szerbián kívül.

A pénzügyminisztériumtól a Danas napilap szerkesztősége nem kapott választ arra, hogy hányan jelentkeztek a segélyre külföldről, ahogyan arra a kérdésre sem, volt-e arra lehetőség, hogy valaki kétszer igényelje a segélyt. Nem hivatalosan azonban a Danas úgy értesült, hogy nem lehetett kétszer átadni a jelentkezést, mert a személyi szám alapján a rendszer azonnal kiszűrte azt, ha valaki megpróbált másodszor is bejelentkezni.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó