Szerbia
Hétfői koronavírus-mérleg: Egy személy elhunyt, 73 új fertőzött Szerbiában
Betűméret:             

Az elmúlt 24 órában Szerbiában egy személy hunyt el koronavírus-fertőzés következtében, valamint 73 új esetet jegyeztek, áll a covid19.rs honlapon.

Tegnap óta 4308 személyt teszteltek le koronavírusra, 73 mutatott pozitív eredményt. Az új fertőzöttek aránya ma is két százalék alatt van. Az országban a járvány kezdete óta 11 896 személy fertőződött meg a vírussal.

A legutóbbi jelentés óta még egy ember elvesztette a küzdelmet a betegséggel szemben, így a halálos áldozatok száma 250-re nőtt. Az aktív esetek száma 457, 15 páciens van lélegeztetőgépen.

A járvány kezdete óta 276 810 személyt teszteltek le Szerbiában.

Lončar: Ellenőrzés alatt a járványhelyzet

Ellenőrzés alatt áll a szerbiai járványhelyzet, az állam elvégezte a munka rá eső részét, az egyéneken a sor, hogy tiszteletben tartsák az intézkedéseket, jelentette ki Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter.

„Igazodnunk kell a koronavírus jelenlétéhez, s együtt kell élnünk vele. Be kell tartanunk az óvintézkedéseket, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint Észak-Macedónia” – mondta a tárcavezető újságíróknak nyilatkozva.

Hozzátette, figyelemmel kísérik a helyzetet mindenhol, ahol pozitív esetek jelennek meg, de a legfontosabb dolog a személyes felelősség. (Kurir, Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó