Tiodorović: Ha szükséges lesz, ismét bevezetik a koronavírus elleni intézkedéseket helyi szinten
Betűméret:
Branislav Tiodorović epidemiológus kijelentette, hogy Szerbiában a járványügyi helyzet a bizonytalanság és a teljes ellenőrzöttség határán mozog, mivel új gócpontok is kialakultak, amelyek nem okoztak meglepetést az epidemiológusoknak.
Tiodorović az RTS-nek elmondta, hogy „Szerbiában jelenleg településenként változó a helyzet”, és emiatt, ha szükség lesz rá, helyi szinten bevezetjük az óvintézkedéseket.
„Számítottunk erre a helyzetre, és komolyan oda kell figyelnünk az óvintézkedésekre. Minden intézkedésre, amelyet végrehajtunk, azért van szükség, hogy mielőbb kilábaljunk ebből a helyzetből”, mondta Tiodorović.
Az epidemiológus szerint az új gócpontok kialakulásának veszélye mindenhol fennáll, ahol nem tartják be az intézkedéseket. (RTS)
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

