Szerbia
Kínai szakemberek: Szerbiában még nem ért véget a járvány, szigorítani kell az intézkedéseken
Betűméret:             

A Szerbiában tartózkodó kínai szakemberek csoportja, akik a járvány kezdete óta az országban tartózkodnak, arra figyelmeztettek, hogy a vírus továbbra is jelen van, a járvány pedig még nem ért véget.

A kínai szakemberek, akik a koronavírus elleni harcban nyújtottak segítséget, több mint két és fél hónap után elhagyják Szerbiát.

Lin Binliang, a fertőző betegségek osztálya vezetőjének helyettese az RTS-nek elmondta: a legfontosabb, hogy megértsük, a veszély továbbra is fennáll, a járvány komoly, és a vírus jelen van.

„Mivel enyhítettek az óvintézkedéseken, mindenki elengedte magát, lankadt az emberek figyelme, ide értve a koronavírussal foglalkozó szakembereket is. A járvány ellenőrzéséhez tisztán kell gondolkodnunk és továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk. Mi azt tanácsoljuk, hogy azokon a helyeken, ahol növekszik a fertőzöttek száma, szigorítani kell az intézkedéseket, ismét bevezetni néhány óvintézkedést”, mondta Binliang.

Peng Zican, a fertőző betegségek ellenőrzésével és megelőzésével foglalkozó intézet igazgatójának helyettese rámutatott arra, hogy a legszigorúbb óvintézkedéseknek érvényben kell lenniük a zárt helyiségekben, és azokban az intézményekben, ahol a veszélyeztetett csoportba tartozó polgárok tartózkodnak, ahol sok ember van egy helyen.

„A diákotthonok, az idősotthonok, a kórházak, vállalatok, mindet ellenőrzés alatt kell tartani. Továbbra is kivételesen fontos, hogy ezekben az objektumokban ne tudjon terjedni a vírus. Mindenkit le kell ellenőrizni, és aki zárt helyen tartózkodik, ahol nincs meg a megfelelő távolság az emberek között, kötelezően maszkot kellene viselni”, közölte a szakember.

A kínai szakemberek március 21-én érkeztek repülővel, amely a koronavírus elleni harchoz szükséges felszerelést és védőeszközöket is szállított. A tervek szerint két hétig maradtak volna, de két és fél hónapig tartózkodtak Szerbiában. Körbejárták az egész országot, hogy minél jobb rálátásuk legyen a kialakult helyzetre, és hogy minél nagyobb segítséget tudjanak nyújtani a koronavírus elleni harcban. (RTS)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó