Szerbia
Kisić Tepavčević: Az újonnan fertőzöttek többsége fiatal, vegyenek példát az idősebbekről
Betűméret:             

A koronavírus-pandémia új fertőzötteinek többsége fiatal, az idősebbekről kellene példát venniük, akik sokkal felelősségteljesebben viselkednek – jelentette ki Darija Kisić Tepavčević, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese.

A vírus három hónapja van jelen és annyira terjed, amennyire megengedjük neki. Lehet, hogy ez szigorúan hangzik, de így van, hangsúlyozta. Az idősebb korosztályok, amelyek a legveszélyeztetettebbek, gyakorlatilag egytől egyik viselik az arcmaszkot,

mutatott rá Kisić Tepavčević.

Szerbia nem oldotta fel a védőintézkedéseket idő előtt, hanem amikor ehhez megteremtődtek a feltételek, ma pedig azért több a fertőzött a fiatalok körében, mert ők többet mozognak.

„Nem mondhatjuk, hogy a vírus kicsit vagy nagyon van jelen a lakosság körében. Amikor fennáll a fertőzés lehetősége és kockázatosan viselkedünk, akkor terjedni fog”

– hangsúlyozta a szakember.

Az újonnan fertőzöttek 80 százalékánál csak enyhe tüneteket tapasztaltak. Szórványosan előfordulnak súlyosabb esetek is, amikor tüdőgyulladás lép fel vagy lélegeztetőgép szükséges, de ezek száma csekély.

Darija Kisić Tepavčević véleménye szerint az elmúlt három hónap alatt, amióta az első esetet regisztrálták, Szerbia közegészségügyi rendszere alkalmazkodott a helyzethez és felkészült a pandémi elleni harcra. (Beta)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó