Szerbia
Kisić Tepavčević: Ez nem a vírus második hulláma, hanem az első hullám második csúcsa
Betűméret:             

Darija Kisić Tepavčević, a Dr. Milan Jovanović Batut közegészségügyi intézet igazgatóhelyettese kijelentette, hogy Szerbiába nem érkezett el a koronavírus járvány második hulláma, hanem az első hullám második csúcsáról van szó.

Az elmúlt 24 órában Szerbiában 7.784 személyt teszteltek, a koronavírus jelenlétét pedig 143 esetben azonosították, közölte az egészségügyi minisztérium.

Kisić Tepavčević a B92-nek elmondta, hogy az első hullám görbéje lefelé haladt, most pedig ismét emelkedőben van, de azt remélik, hogy nem fogja elérni az első csúcs magasságát.

„Nem kell számolgatni és hullámokat várni, a vírus itt van. Mindenkinek mindent meg kell tennie, hogy megakadályozzuk a vírus további terjedését”, mondta.

Kisić Tepavčević hangsúlyozta, hogy a polgároknak is mindent meg kell tenniük, hogy ne fertőződjenek meg. A szerb labdarúgó kupa fináléjáról Kisić Tepavčević elmondta, hogy kockázatot jelent minden nagyobb tömegrendezvény, ahol sokan érintkezhetnek egymással. Hozzátette: az ilyen rendezvényeken is megvannak az előírások, hogy hogyan kell viselkedni, és az ilyen rendezvényeken résztvevő polgárokon áll, hogy ezekhez az előírásokhoz tartsák magukat.

Kisić Tepavčević elmondta még, hogy a vírust eddig 91 egyetemistánál azonosították, és intenzíven dolgoznak azon, hogy elkülönítsék őket. Kiemelte: az új fertőzöttek többségét a fiatalok alkotják. (Beta)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó