Szerbia
Az EU levette Szerbiát a biztonságos országok listájáról
Betűméret:             

A járványügyi helyzet romlása miatt az Európai Unió tagországainak nagykövetei úgy döntöttek, hogy leveszik Szerbiát és Montenegrót azon országok listájáról, ahonnan engedélyezett az EU-ba történő ideiglenes beutazás.

Ezt a listát egyébként kéthetente frissítik, és két hete még Szerbia is azok között az országok között szerepelt, melyeknek polgárai beléphetnek az Európai Unióba.

Ez a határozat javaslat értékkel bír a tagállamok számára, vagyis minden ország maga dönti el, hogy elfogadja-e azt vagy sem. A Kurir szerint az előző javaslatot sem tartotta be minden ország.

A Mondo pedig arra emlékeztet, hogy ma Ausztria, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében újabb 10 ország számára tiltotta meg, hogy repülőgépei landolhassanak az osztrák reptereken. E között a 10 ország között van Szerbia is.

A Mondo értesülése szerint az osztrákok nem javasolják a szerbiai állampolgároknak, hogy turisztikai céllal utazzanak be az országba.

Németországtól pedig az az információ érkezett, hogy a szerbiai polgárok számára továbbra is érvényben van a határátlépés korlátozása, mivel a német kormány még mindig nem hozta meg azt a döntést, amellyel megkönnyítené a harmadik országból történő beutazást az EU-ba.

Szerbia és Montenegró eltávolítására a biztonságos országok listájáról hétfőn tett javaslatot Németország, amely egyébként az EU soros elnöke. A javaslatot néhány ország támogatta, köztük Franciaország, Spanyolország és Hollandia is, közölte a Reuters.

Magyarország pedig a múlt hét végén bejelentett, hogy holnaptól, azaz július 15-étől szigorítja határátlépési intézkedéseit a Szerbiából érkező polgárokra vonatkozóan.

Ez viszont nem jelenti feltétlenül azt, hogy a biztonságos országok listáján nem szereplő, harmadiknak számító országok polgárai előtt, ide értve most már Szerbiát is, teljesen lezárult az út az Európai Unióba.

Mindenki számára engedélyezett a schengeni övezetbe történő belépés, akinek van európai uniós állampolgársága vagy tartózkodási engedélye. Az Európai Unió tagországai azonban arról is egyedül döntenek, hogy alkalmaznak-e valamilyen intézkedést a beutazókkal szemben, vagyis tesztelik-e őket a koronavírusra, illetve előírnak-e számukra karantént. (Tanjug, Mondo)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó