Szerbia
Szerbiában egy nap alatt újabb 359 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, tízen pedig elhunytak a betegség következtében
Betűméret:             

Szerbiában az elmúlt 24 órában 8.349 személyt teszteltek, akik közül 359-ről derült ki, hogy koronavírussal fertőzöttek. A válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter közölte a legfrissebb adatokat.

Az elmúlt 24 órában 10-en haltak bele a COVID-19 okozta szövődményekbe, ezzel 482-re nőtt a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Szerbiában. Kórházban jelenleg 4.762 koronavírusos pácienst kezelnek, 190 beteg szorul gépi lélegeztetésre.

Zlatibor Lončar elmondta még azt is, hogy a koronavírus-fertőzésből eddig összesen 14.148 személy gyógyult fel. A járvány kitörése óta az országban összesen 558.440 személyt teszteltek és 21.253-nál mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

Mihajlo Jovanović, a Információs-technológiai és Elektronikus-közigazgatási Iroda igazgatója a sajtótájékoztatón beharangozta, hogy mától elérhető az applikáció, amelynek segítségével a koronavírus tesztelést követően a polgárok online is betekintést nyerhetnek a tesztjük eredményébe. Jovanović azt mondta, hogy a portált elsősorban mobiltelefonokra optimalizálták, mivel arra számítanak, hogy azt a legtöbben telefonjuk segítségével fogják felkeresni. A regisztráció alkalmával személyi számot, email-címet és szükség szerint a telefonszámot kell megadni.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó