Szerbia
Eldőlt: Az EU zárva marad Szerbia előtt
Betűméret:             

Az Európai Unió tagországainak nagykövetei úgy döntöttek, hogy nem veszik vissza Szerbiát azon országok listájára, amely számára a „jobb járványügyi helyzet” alapján engedélyezett az EU-ba történő belépés.

Az ismételten frissített listán nem szerepelnek új országok, illetve egy nyugat-balkáni ország sem, erősítették meg a brüsszeli diplomáciai források.

A nagykövetek határozatát a tagországoknak írásos formában is meg kell erősíteniük, majd az Európai Unió Tanácsának hivatalos el kell azt fogadnia augusztus 1-jén.

A Tanjug értesülései szerint az EU nagykövetei nem fognak összeülni augusztus folyamán, a listát pedig sürgősségi eljárásban frissítik abban az esetben, ha valamelyik országban „drasztikus járványügyi helyzetváltozás” következne be. (Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó