Szerbia
Šarčević: A szülők dönthetnek, hogy gyermekük iskolába járjon vagy otthonról kövesse az oktatást

Mladen Šarčević oktatási miniszter ma közölte, hogy az általános iskolás diákok szülei eldönthetik, hogy az elkövetkező tanévben gyermekük járjon-e iskolába, vagy pedig otthonról, online kövessen a tanítást.

Kiemelte, hogy az iskolába járás elsősorban az általános iskolák alsós osztályaiba járó diákjai számára előnyös, a törvény szerint ugyanis 12 éves korig nem maradhatnak otthon felügyelet nélkül. Pedagógiai szempontból pedig az iskolakezdő elsősök számára fontos az élőben történő tanítás, mert be kell illeszkedniük az iskolai környezetbe.

A miniszter a Tanjugnak elmondta, hogy az általános iskolásoknak szeptember 1-jétől négy tanórájuk lesz az iskolában, az órák pedig 35 percesek lesznek. Októbertől pedig a nyolcadikos tanulóknak lehet már több tanórájuk.

Délelőtt 8 és 11 óra között az elsős és másodikos tanulók járnak majd iskolába, 11 és 14 óra között a harmadikos és negyedikes diákok, 14 és 17 óra között az ötödikesek és hatodikosok, 17 és 20 óra között pedig a hetedikesek és nyolcadikosok.

A váltások között alaposan fertőtlenítik a tantermeket, valamint kötelező lesz az orvosi előírások betartása, vagyis a diákoknak és a tanároknak is maszkot kell viselniük, és hogy tanulónként biztosított legyen a 4 négyzetméteres terület, a tanteremben nem lehet több 15 tanulónál.

Az élőben történő tanítás mellett a szülők választhatják az online tanítást is azzal, hogy gyermekük köteles az iskolába menni feleltetéskor, hogy osztályzatot szerezzen.

A miniszter szerint a középiskolai oktatásnak megvan a maga sajátossága, mert különböző munka folyik a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban, illetve a duális oktatási modell alapján működő iskolákban.

A középiskolákban főként kétváltásos rendszer lesz, vagyis hetente változik az élőben történő és az online oktatás. Az egyik héten az iskolai oktatásban az első és második osztályos tanulók vesznek részt, míg a harmadik és negyedik osztályosok online követik az oktatást. A következő héten pedig fordítva.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az elmúlt huszonnégy órában 247 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a vizsgált időszakban összesen 9100 tesztet végeztek el. A vírus okozta szövődmények következtében 3 személy halt meg. Jelenleg 78 páciens szorul mesterséges lélegeztetésre.
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 15:05 ]
A tanügyi dolgozók négy reprezentatív szakszervezete ma tárgyalt Mladen Šarčević oktatási miniszterrel a közelgő tanév oktatási modelljeiről. Ružica Todić Brdarić, a Függetlenség tanügyi dolgozók ágazati szakszervezete képviselője elmondta, hogy a találkozón elemezték a felkínált oktatási modelleket, és...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 14:42 ]
A hatalmas bevételkiesés ellenére sem emeli meg az idén az útdíjakat a Szerbia Útjai Közvállalat, nyilatkozta Zoran Drobnjak megbízott igazgató. A lecsökkent forgalom miatt most 40-45 millió euróval kevesebb bevételre számítanak. Augusztus elejétől mostanáig 5,4 millióval kevesebb jármű haladt át az autóutakon, mint...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 13:39 ]
Beolvasás folyamatban