Szerbia
Kisić Tepavčević: Nem lazíthatunk, a maszkokat még sokáig viselni fogjuk
Betűméret:             

Dr. Darija Kisić Tepavčević, a Batut közegészségügyi intézet igazgatóhelyettese az RTS-nek elmondta, hogy az ország egész területén stabilizálódik a helyzet, a jó számok pedig az intézkedések betartásának eredményei. Nem szabad elengednünk magunkat, a maszkot pedig huzamosabb ideig fogjuk viselni, közölte az epidemiológus.

Kisić Tepavčević az RTS híradójában elmondta, hogy a járványügyi helyzet egyre kedvezőbb, de nem szabad lazítani, mert minden nap „jelentős” számú a pozitív eset.

„Világszerte láttuk, hogy mi történik az intézkedéseken történő lazítás után. Enyhébb a nyomás az egészségügyi rendszerre, de közel 9 ezer aktív fertőzött van Szerbiában, négy ötödük otthoni karanténban van, de ez továbbra is egy jelentős szám, amely rámutat arra, hogy melyek a fertőzés lehetséges forrásai, ahonnan még szétterjedhet a fertőzés”, közölte Kisić Tepavčević.

Szerinte mindenkinek úgy kell viselkednie, mintha fertőzőforrás lenne.

Rámutatott arra, hogy Belgrádban és Újvidéken is csökken a fertőzöttek száma, de az új számok továbbra is magasak.

Az előző időszakhoz viszonyítva növekszik a fertőzöttek száma Nagykikindán, ahol követik a járványügyi helyzetet.

„Láttuk, hogy mindannyian érzékenyek vagyunk a második csúcs kezdetén, legtöbb volt a fiatal fertőzött. Aztán ahogy múlt az idő, a fertőzés átterjedt az idősebbekre. Vannak beteg gyermekek is, igaz hogy enyhe tünetekkel, de minden nap mintegy tíz gyermek kerül kórházba koronavírussal”, közölte Kisić Tepavčević, majd hozzátette: az ország egész területén stabilizálódik a helyzet.

„Ez azt mutatja, hogy miként kell viselkednünk az elkövetkező időszakban. Még huzamosabb ideig fogjuk viselni a maszkokat, arra készen kell állnunk, hogy ez a mindennapjaink részévé válik, mert életeket ment”, emelte ki az epidemiológus.

Az egészségügyi rendszerre kevésbé nehezedik nyomás, és hamarosan átszervezik a kórházakat, hogy visszatérjenek a nem covid-rendszerbe.

Belgráddal kapcsolatban elmondta, hogy a Zvezdara városrészben lévő városi kórház kerül ki leghamarabb a covid-rendszerből.

Rámutatott arra is, hogy a koronavírus és a náthaláz-járvány találkozása elkerülhetetlen, illetve hogy mindkét vírus esetében ugyanazok az óvintézkedések érvényesek.

„A nátha ellen fel kell vennünk a védőoltást, így tudjuk jelentősen csökkenteni a kockázatot. Ez a vírus megmutatta, hogy nincs idényjellege, és nem ismer évszakokat”, emelte ki Kisić Tepavčević. (RTS, Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó