Szerbia
Kon: Mégsem csak háromrétegű maszkot lehet viselni az iskolákban
Betűméret:             

Predrag Kon epidemiológus cáfolta azt az információt, miszerint a diákok kizárólag háromrétegű maszkot viselhetnek majd az iskolában, s kijelentette, ezek lehetnek sebészeti, vászon vagy egyéb maszkok is.

Habár tegnap a Pink TV-ben arról beszélt, hogy a diákoknak háromrétegű maszkot kell majd viselniük, ma a Happy TV vendégeként leszögezte, bármilyen maszk megfelelő lesz, írja a Telegraf.

„Ha azt vesszük észre, hogy komolyabban elkezd terjedni a koronavírus, ismét távoktatásra lesz szükség. Ezek az intézkedések és működésük mutatják majd meg, mennyire állunk készen társadalomként” – mondta Kon.

Elmondása szerint a koronavírus-járvány első hullámának második fellángolásában az elsőhöz képest jelentősen lassabban csökken a fertőzöttek száma, miután elérte a legmagasabb számot, ami arról árulkodik, hogy „nyilvánvalóan időre van szükség, mert vannak olyanok, akik nem tartják tiszteletben az intézkedéseket”.

Leszögezte, az sem pontos információ, hogy az iskolás gyerekeknek fel kell majd venniük a koronavírus elleni védőoltást, ahogy egyes médiumok írták, hanem a vakcináció kizárólag önkéntes alapon és a szülők beleegyezésével fog történni, írja a Blic.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó