Mától PCR-teszt nélkül utazhatunk Bulgáriába
Betűméret:
Szerbia, Törökország és Fehéroroszország polgárai mától ismét utazhatnak Bulgáriába negatív PCR-teszt nélkül, közölte a bolgár egészségügyi minisztérium.
Eltörölték azt a rendeletet is, amelynek értelmében a Szerbiából, Törökországból és Fehéroroszországból érkezőknek karanténba kell vonulniuk, miután Bulgária területére lépnek.
Az új intézkedések az egészségügyi miniszter döntése értelmében lépnek életbe, jelenti az RTS.
Az Európai Unió tagállamai közül Bulgária volt az egyik utolsó, amely a szerbiai polgároknak a koronavírus-világjárvány miatt megtiltotta a belépést az ország területére.
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

