Szerbia
Egyesítheti-e Boris Tadić a szerbiai ellenzéket?
Betűméret:             

Az ellenzéki pártok többsége eleget tesz Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt vezetője meghívásának, és jelen lesznek az általa összehívott mai egyeztetésen, mert fontosnak tartják, hogy beszélgessenek Aleksandar Vučić autokrata és nem demokratikus rezsimjének megdöntéséről, írja a Danas.

Ugyanakkor vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy Tadić egy megkopott, kiégett politikus, aki nagy mértékben felelős a jelenlegi, nem demokratikus rezsim kialakulásáért, ezért ő nem lehet az ellenzék újabb összejövetelének szervezője.

Szerbia egykori elnöke ugyanakkor azt mondja: attól, hogy ő javasolta ezt a kezdeményezést, az nem jelenti azt, hogy ő szeretné a vezető szerepét is betölteni az ellenzéken belül, a stratégia pedig, amelyet javasol, éppen annak a harcnak a megszakítására irányul, hogy ki legyen az első a Titanicon.

„Ebben a tekintetben a hiúság nem lehet indok arra, hogy valaki ne jöjjön el a találkozóra, amelyre meghívtam”, közölte Tadić a mai összejövetel előtt, amelyet a Szociáldemokrata Párt helyiségeiben tartanak meg.

Arra is emlékeztet, hogy a nemrég megtartott parlamenti választások után már közölte: egy oszlop nem lehet realista megoldás és bebizonyosodott, hogy ez a projekt több hasznot hozott Vučićnak, mint az ellenzéknek.

„Ezért javasolom azt a stratégiát, amelyről úgy vélem, hogy a legjobb és a leggyorsabb győzelmet jelentheti e fölött a rezsim fölött, mert ezzel a stratégiával a köztünk lévő különbségek végre a hasznunkra, és nem a kárunkra válnának. Ez az első alkalom, hogy ilyen kezdeményezéssel éltem az elmúlt nyolc évben, mert eddig szerettem volna esélyt adni minden más ellenzéki vezetőnek, hogy álljanak elő a saját javaslataikkal”, közölte Tadić és hozzátette: reméli, hogy az ellenzék eleget tesz a felkérésnek, mint ahogy ő is bizalommal fordult eddig minden javaslat felé. (Danas)

Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter, valamint Tarasz Kacska európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes, és Ukrajna kereskedelmi képviselője ma Belgrádban aláírta a Szerbia és Ukrajna kormánya közötti szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások folytatásáról...
2026. MÁJUS 21.
[ 12:39 ]
Marta Kos, az Európai Unió bővítésért felelős biztosa üdvözölte, hogy a szerb parlament elfogadta a négy választási törvényt az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásait követően, és hangsúlyozta: ez az első fontos lépés a szabad és tisztességes választások támogatása...
2026. MÁJUS 21.
[ 10:41 ]
Szerbiában ma változékony idő várható, napsütéses és felhős időszakok váltakoznak, esőre vagy rövid záporokra főként a hegyvidéki területeken lehet számítani – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge és mérsékelt, időnként erős északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és...
2026. MÁJUS 21.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó