Szerbia
Kon: A kockázatos országból való hazatérés után a polgároknak maguknak kell kitölteniük az e-kartont
Betűméret:             

Predrag Kon epidemiológus kijelentette, hogy azok a polgárok, akik járványügyi szempontból kockázatos országból térnek haza Szerbiába, péntektől kötelesek elektronikus úton bejelentkezni az egészségügyi rendszerbe oly módon, hogy maguk írják be személyes adataikat az elektronikus egészségügyi kartonba, valamint kötelesek jelentkezni a covid-kórházban, ha légúti fertőzés tüneteit tapasztalják magukon.

Kon ma az RTS vendégeként elmondta, hogy az e-egészségügy portálon már létezik ez a fajta bejelentkezés, mint a saját egészségügyi állapot felmérésének tesztje, és elvárásaik szerint péntektől elektronikusan bejelentkeznek azok is, akik kockázatos országból térnek haza.

„A polgároknak egyetlen kötelessége, hogy bejelentkezzenek erre a portálra. Be kell vinni a személyes adatokat, ezután lehet bejelentkezni, de meg kell írni azt is, hogy mikor és mely határátkelőn lépett be az adott személy az országba. Ha ez a személy észleli magán a tüneteket, vagyis a lázat, ha nem érez szagokat és ízeket, vagy valamilyen légúti betegsége van, azonnal jelentkeznie kell a covid-kórházban”, mondta Kon.

Azt is közölte, hogy ez a fajta felügyelet a rendszerbe történő belépés után tíz napig tart, ekkor a polgároknak ki kell jelentkezniük a rendszerből.

„Az a fontos, hogy legyenek bejelentkezve. Ez az egyik intézkedés, vagyis nem a bírságok jelentik a vírus elleni harc legfőbb módját, de azok a személyek, akik felelőtlenül viselkednek és veszélybe sodornak másokat, főként ha annak tragikus kimenetele van, nem tudnak megszökni a törvény rendelkezése elől”, magyarázta Kon.

Szavai szerint azok, akik nem jelentkeznek be a rendszerbe és megfertőznek másokat, megbüntethetőek, mert veszélybe sodorták a szerbiai lakosságot.

„Az elektronikus bejelentkezés rendszerét úgy hozták létre, hogy 30 másodperc alatt be lehet fejezni”, emelte ki az epidemiológus.

A válságstáb értékelése szerint a járvány ilyen formában történő ellenőrzése kivitelezhető, az önizolációtó vagy a PCR-tesztektől eltérően, mert a becslések szerint azt nem lehetett volna megvalósítani.

Arra a kérdésre, hogy az elkövetkező időszakban várható-e a fertőzöttek számának emelkedése, tekintettel arra, hogy hetente mintegy 50 ezer szerbiai polgár tér haza külföldi nyaralásról, Kon elmondta: a kockázat mindenképpen fenn áll, de nem számítanak a fertőzöttek számának hirtelen emelkedésére. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök ma Belgrádban találkozott Makszim Oreskinnel, Vlagyimir Putyin orosz elnök adminisztrációjának helyettes vezetőjével, és a találkozón megerősítették a két ország közötti kapcsolatok szorossabbá fűzésére irányuló elkötelezettséget. „Jó találkozó volt Makszim Oreskinnel, amelyen...
2025. MÁRCIUS 23.
[ 12:47 ]
Leskovac polgárai eredetileg ma egy felvonulást szerveztek tiltakozásul amiatt, hogy egy helybelit elbocsátottak a PIO Alapból, miután támogatásáról biztosította az egyetemistákat. A tüntetők végül eljutottak a Népszínház épületéhez, ahol Aleksandar Vučić elnök találkozott a polgárokkal. A rendőrségi kordon...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 13:19 ]
A Niši Egyetemet blokád alatt tartó hallgatói közölték, hogy tegnap este három társukat letartóztatták. Az egyetemisták elmondása szerint az őrizetbe vettek között van Mateja Nikolić, a Niši Jogi Kar hallgatója, valamint a Bölcsészettudományi Kar és a Közgazdasági Kar egy-egy diákja. A hallgatók elítélik a...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 10:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó