Szerbia
Oroszország felajánlotta Szerbiának, hogy gyártsák közösen a koronavírus elleni vakcinát
Betűméret:             

Oroszország felajánlotta Szerbiának, hogy gyártsák közösen Szputnyik V nevű koronavírus elleni vakcinát, jelentette ki Natalia Satalina, a Smart Tech orosz cég képviselője, amely a vakcina kifejlesztésén dolgozik.

„Oroszország segíteni szeretne, mint ahogy azt a járvány első hullámában is tette, fertőtlenítette a kórházakat, egész városokat, orvosi csoportokat küldött, így a koronavírus elleni első védőoltást is szeretné Szerbiával közösen előállítani. Már öt országgal kötöttünk ilyen megállapodást, igaz, hogy Szerbia a legkisebb ország köztük, de ugyanolyan fontos‟, magyarázta Satalina a Szputnyik hírügynökségnek.

Elmondta azt is, hogy az együttműködésről szóló javaslattal már felkereste a szerb illetékeseket.

Az orosz szakértők biztosak abban, hogy Szerbiában vannak olyan gyógyszergyártó vállalatok, amelyek eleget tudnak tenni a felkérésnek, hiszen az hatalmas kihívást jelent a tudósok számára, mert a legegyszerűbb a kész ampullákat behozni külföldről.

„A Szputnyik V esetében az ilyen jellegű együttműködés a fő elvünk. A vállalat a technológiát kínálja, a vakcinát pedig annak az országnak a területén állítják elő és csomagolják, amelynek a kormánya beleegyezik az együttműködésbe. Minden terméket, főként a gyógyszeriparban, minden állam elsőként a saját laboratóriumaiban szeretne letesztelni. Amit Szerbiának felkínáltunk, az már működik más országokban, a közös laboratóriumokban folyik jelenleg is a kivizsgálás Fehéroroszországban, Kazahsztánban, Indiában, Venezuelában és az Egyesült Arab Emírségekben‟, tette hozzá a képviselő.

A Szputnyik V vakcinát augusztus 11-én kapta meg az orosz egészségügyi minisztérium a regisztrálási engedélyt, így ez lett a világ első regisztrált koronavírus elleni vakcinája.

Jelenleg a regisztráció utáni kivizsgálás van folyamatban, amelyben 40 ezer önkéntes vesz részt, a beoltottak 85 százalékánál a vakcina nem jár semmilyen mellékhatással, közölte a Szputnyik. Az elvárások szerint a hónap végére befejezik a vizsgálatokat, és megkezdődhet az oltás tömeges felvétele Oroszországban. (Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó