Szerbia
Kik fogják elsőként felvenni a Pfizer-féle vakcinát, miután az megérkezik Szerbiába
Betűméret:             

A Pfizer-féle vakcinát 43.500 önkéntesen tesztelték, hat országban, negatív hatások nélkül.

Korábban a vakcina szabályozásával foglalkozók kijelentették, hogy jóváhagynák azt az oltóanyagot is, amely 50 százalékban sikeres, vagyis amely a beoltott polgárok felét tudná megvédeni a vírustól.

A jövő héten kér majd engedélyt a vállalat az illetékes amerikai gyógyszerfelügyeleti intézménytől (FDA). Ez a két vállalat a tervek szerint az év végéig mintegy 50 millió adag vakcinát tudna kézbesíteni, a jövő év folyamán pedig további 1,3 milliárdot.

Mint azt korábban Aleksandar Vučić államfő bejelentette, Szerbia 350 ezer adagot fog kapni ebből a vakcinából, amelyet elsőként az egészségügyi intézmények, a katonaság és a rendőrség dolgozói, valamint a szociális intézményekben dolgozók kapnának meg.

( A Pfizer Inc. multinacionális gyógyszergyár, amelynek székhelye New Yorkban van.)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó