Szerbia
Đerlek: További megszorító intézkedések lehetségesek
Betűméret:             

Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára kijelentette, hogy a koronavírus-helyzet napról napra romlik, és lehetségesek további megszorító intézkedések.

Đerlek a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) elmondta, hogy a tervek szerint a kormány holnap fogadja el az új intézkedéseket, és azok pénteken lépnek életbe.

Kiemelte, hogy a helyzet napról napra romlik, ez pedig azt jelenti, hogy reagálni kell, mert egyértelmű, hogy a meglévő intézkedések nem hozták meg a várt eredményt.

Đerlek hangsúlyozta, hogy ha ellenőrzik az új intézkedések betartását, és ha a polgárok is tömegesen tartják magukat az előírásokhoz, vagyis teljes mértékben fegyelmezettek lesznek és felelősségteljesen viselkednek, reményei szerint jobb eredmények várhatóak.

Szerinte nehéz megjósolni, hogy az új intézkedések bevezetésétől számított 7-10 napon belül várhatóak-e eredmények.

A legújabb intézkedések szerint a vendéglátóipari és a szolgáltatást végző objektumok, ide értve a bevásárlóközpontokat, munkanapokon 17 óráig dolgozhatnak, hétvégén pedig egyáltalán nem.

Đerlek elmondta, hogy tíz nap múlva ismét felmérik a helyzetet, és ha szükség lesz rá, még szigorúbb intézkedéseket is bevezethetnek.

Az államtitkár szerint Szerbia egész területén ugyanolyan, vagy nagyon hasonló a helyzet, mégpedig nagyon komoly, súlyos és bizonytalan. (RTS)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó