Szerbia
Döntött a válságstáb: Hatályban maradnak a meglévő intézkedések Szerbiában
Betűméret:             

A köztársasági válságstáb úgy döntött, hatályban maradnak a meglévő intézkedések, mert úgy értékelték, eredményesek a koronavírus elleni harcban, jelenti az RTS. Az iskolákban a tanítás január 18-án kezdődik.

A válságstáb az újévi és karácsonyi ünnepek előtt hozott meg egy intézkedéscsomagot, amely először január 6-ig volt érvényben, majd meghosszabbították január 11-ig.

Újév előtt arról döntöttek, hogy a vendéglátóhelyek, a bevásárlóközpontok és a szolgáltatást nyújtó helyek 20 óráig tarthatnak nyitva, az élelmiszerüzletek pedig 21 óráig.

A jelenleg hatályos intézkedések a következők: öt embernél több nem tartózkodhat egy helyiségben, zárt helyen kötelező a maszkviselés, a Szerbiába való belépéskor kötelező a PCR-teszt, vagy tíz napra karanténba kell vonulni, valamint a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok 20 óráig, az élelmiszerüzletek pedig 21 óráig tarthatnak nyitva.

Branko Ružić oktatási miniszter ma azt mondta, arra számít január 18-án elkezdődik a második félév az iskolákban, s nincs szükség a szünidő meghosszabbítására. Az első értesülések szerint a válságstáb mai ülésén egyezett ezzel a döntéssel.

A polgárok mától jelezhetik az e-Uprava portálon keresztül, ha szeretnék felvenni a koronavírus elleni védőoltást. (Danas, RTS)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó