Szerbia
Kon: Az intézkedéseket legalább január végéig nem szabad enyhíteni
Betűméret:             

Az elmúlt időszakban tapasztalható, valamivel jobb járványügyi helyzet ellenére valószínűleg január végéig nem változnak a hatályos intézkedések, jelentette ki Predrag Kon, a válságstáb tagja.

Az epidemiológus a Kurir napilapnak azt nyilatkozta, Szerbiában még magas a fertőzöttek száma napi szinten, s egyelőre nem beszélhetünk az intézkedések gyors enyhítéséről.

„Még részben kedvezőtlen, részben instabil a helyzet, attól függően, Szerbia melyik részéről van szó. Belgrádban még naponta közel hatszáz új fertőzött van. Ez magas szám. Tehát nem beszélhetünk gyors enyhítésről” – mondta Kon, s rámutatott, ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessünk erről, összességében kétszámjegyűre kellene, hogy csökkenjen a fertőzöttek száma.

Hozzátette, bizonyos létesítmények munkaidejét meghosszabbítják, de valószínűleg a válságstáb orvosi része ezt ellenezni fogja. Azonban a hónap végéig nem számít rá, véleménye szerint januárban nem is lesz szó erről a stáb ülésein.

Rámutatott, a hatályos intézkedések nincsenek határidőhöz kötve, s elméleti alapja sincs, hogy annyira megváltozzon a helyzet január második felében, hogy enyhítsenek az intézkedéseken, írja a Tanjug.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó