Szerbia
Janković: A szakemberek nem támogatják az enyhítéseket
Betűméret:             

A köztársasági válságstáb keddi ülésén elemzik az aktuális helyzetet, s majd csak akkor látják meg, hogy kell-e valamit változtatni a koronavírus elleni intézkedéseken, jelentette ki Srđa Janković immunológus, a válságstáb tagja.

Janković elmondta, hogy az epidemiológusok és ő, mint immunológus, nem fogják támogatni az intézkedések enyhítését, mert még mindig fennáll a járvány fellángolásának lehetősége, a fertőzöttek száma továbbra is magas, a kórházak nem ürültek ki, és a napi halálozások száma is jelentős.

„Vannak hatályos intézkedéseink, fontos, hogy tiszteletben tartsuk őket, a változásokról pedig értesíteni fogjuk a nyilvánosságot” – üzente Janković.

Hozzátette, tisztában van vele, hogy egyes intézkedések súlyosan hatnak a gazdaságra, de az emberélet a legfontosabb, viszont nem szabad elhanyagolni a megbetegedések és a halálesetek gazdasági hatását.

Az immunizációról beszélve elmondta, minél hatékonyabban kell végezni. (RTS)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó