Szerbia
Az államfő és a kormányfő bemutatták a szerbiai vakcináció folyamatát követő korszerű rendszert
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő és Ana Brnabić szerb kormányfő bemutatták a polgárok immunizációjának és a vakcináció folyamatának, vagyis a bejelentkezésnek és az időpontfoglalásnak a legkorszerűbb rendszerét.

A rendszer minden pillanatban követi a teljes folyamatot, a vakcina beszerzésétől kezdve annak beadásáig.

Vučić az államvezetés és a vakcinációval foglalkozó operatív csoport ülésén elmondta, hogy a legkorszerűbb információs rendszerről van szó, amelynek köszönhetően tudni fogják, hogy ki vette fel a védőoltást, melyik vakcinával, hol és mikor oltották be.

Elmondta, hogy ebben az esetben nem történhet meg az, mint ami az idényjellegű nátha elleni védőoltással, hogy nem tudják mennyi adag van a hűtőkben, és hogy kevés személyt oltanak be, mert nem kampányoltak a vakcináció mellett.

Vučić közölte, hogy az egy orvosból és két egészségügyi ápolóból álló csapat 75 vakcinát tud beadni öt óra alatt, ezért sok egészségügyi dolgozóra lesz szükség.

Arra szólított fel, hogy minél előbb végezzék el a vakcinációt, hogy a gazdaság is gyorsabban dolgozhasson, és hogy folytatódhasson az ország talpraállítása.

Vučić kiemelte, hogy az e-vakcina új rendszere egy újabb bizonyíték arra, hogy fejlődik az egészségügyünk, valamint a batajnicai és kruševaci covid-kórház kiépítése után egy újabb módja annak, hogy Szerbia felvegye a lépést a legfejlettebb országokkal.

Ez a rendszer egyenrangú a világ legfejlettebb országaiban lévő elektronikus rendszerekkel.

Brnabić elmondta, hogy ma kezdődik a tömeges oltás felvétele, az első nagy pont pedig a Belgrádi Vásár csarnokában lesz.

„A belügyminisztériummal, a katonasággal és a biztonsági szolgálattal indulunk. Tegnap további adagokat vettünk át a Pfizer vakcinájából, és folytatjuk a gerontológiai központok immunizációját”, magyarázta Brnabić.

Ma indul a tömeges oltás, ezért volt fontos, hogy legyen egy ilyen rendszerünk, amely megbízható és működőképes, emelte ki a kormányfő. (Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó