A szerbiai egészségügyi dolgozók mától bárhol felvehetik a védőoltás 14 és 15 óra között
Betűméret:
Az immunizálás felgyorsítása érdekében a mai naptól kezdve minden egészségügyi dolgozó felveheti a rendelkezésre álló oltóanyagot bármelyik, erre kijelölt helyen, mondta Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára.
Đerlek hozzátette, az egészségügyi dolgozók 14 és 15 óra között oltathatják be magukat a koronavírus elleni vakcinával.
Hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók rendkívül leterheltek, a szerb kormány ezért döntött a két váltás közötti időszak mellett.
Đerlek egy nagyszabású akciót is bejelentett az egészségügyi dolgozók beoltására, amit a hétvége folyamán valósítanak meg Szerbia valamennyi egészségügyi intézményében, írja a Tanjug.
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

