Szerbia
Ma folytatódik az oltás Szerbiában, új oltópontok nyílnak
Betűméret:             

Miután tegnap országszerte minden oltópontot fertőtlenítettek, ma folytatódik a szerbiai polgárok koronavírus elleni beoltása.

Csak Belgrádban eddig több mint százezer ember vette fel a koronavírus elleni vakcinát, Szerbia pedig az élen jár a beoltottak aránya tekintetében a lakosság számához viszonyítva.

Ana Brnabić kormányfő tegnap elmondta, senkinek nem kell aggódnia, mert mindenki megkapja a második adagot is, hiszen minden szállítmány megérkezését követően rögtön félreteszik a felét erre a célra.

A miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy Szerbia 6,5 millió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést, a napokban pedig további 11 millióra köt megállapodást.

Ma újabb szállítmány érkezik a Pfizer és BioNTech vállalatok által kifejlesztett oltóanyagból. (Blic)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó