Szerbia
Már több mint félmillióan vették fel a védőoltást Szerbiában
Betűméret:             

Szerbiában eddig több mint 508 ezer polgár kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját, 19 ezren pedig már a másodikat is felvették, mondta Mihailo Jovanović, az IT- és elektronikus közigazgatási iroda igazgatója.

Az RTS-nek elmondta, közel egymillió polgár jelezte, hogy szeretné felvenni a vakcinát. Az e-Uprava portálon kívül a 0800 222 334-es telefonszámon is lehet jelentkezni.

Elmondása szerint a polgárok meghallgatták a szakemberek tanácsait, s legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy bármelyik védőoltást felvennék, amelyet jóváhagy a szerbiai gyógyszerügynökség.

Arról is beszélt, hogy a polgároknak három héttel az első adag után fel kell venniük az oltás második dózisát is.

„Két nappal előbb üzenetben értesítik őket, s ugyanoda kell menniük, ahol az első adagot felvették”

– mondta.

Hozzátette, új oltópontok is nyílnak, hogy ne menjenek ugyanarra a helyre azok, akik az első adagot veszik fel és azok, akik a másodikat.

Leszögezte, a polgároknak nem kell aggódniuk, mindenki megkapja az oltóanyag második dózisát is, s mindenkit, aki jelentkezett, de még nem kapott üzenetet, be fognak oltani. Hozzátette, a Szerbiában élő és dolgozó külföldi állampolgárok is jelentkezhetnek a védőoltásra. (RTS)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó