Szerbia
Újabb negyvenezer adag Pfizer-vakcina érkezik ma Szerbiába
Betűméret:             

Több mint negyvenezer adag Pfizer-vakcina érkezik ma Szerbiába, a hét végéig pedig várhatóan az AstraZeneca védőoltása is az országban lesz, jelentette be Ana Brnabić.

A miniszterelnök azt mondta, arra számít, hogy február végéig a felnőtt lakosság mintegy húsz százaléka megkapja legalább az első adag védőoltást.

Hozzátette, eddig a felnőtt lakosság 11 százaléka vette fel Szerbiában a vakcina első dózisát, közel három százaléka pedig már a másodikat is.

Leszögezte, van elég védőoltás, s „minden polgár számára lesz, aki be szeretné oltatni magát”. (Beta)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó