Április elsején kezdődik az elsősök beiratkozása Szerbiában
Szeptember elsején 66 864 kisdiák ül először az iskolapadokba
Betűméret:
Április elsején kezdődik meg az elsősök beiratkozása, a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint szeptember elsején 66.864 elsős ül majd be az iskolapadokba, közölte ma Milan Pašić, az oktatásügyi miniszter helyettese.
A K1 televíziónak elmondta, hogy az utóbbi két-három évben leegyszerűsödött a beiratkozási folyamat, mert a szülőknek nem kell összegyűjteniük a dokumentumokat, hiszen mindez már elektronikus úton történik. (Tanjug)
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

