Szerbia
A szerbiai polgárok negatív PCR-teszt nélkül is nyaralhatnak Törökországban
Betűméret:             

Tanju Bilgiç, Törökország belgrádi nagykövete kijelentette, hogy a szerbiai polgárok idén biztosan beléphetnek Törökország területén PCR-teszt nélkül is.

„Célunk az, hogy idén minél több turistát lássunk vendégül. A török lakosság több mint 10 százaléka felvette a védőoltást. Ez azt jelenti, hogy a vakcinációt nyárig befejezzük. Biztos vagyok benne, hogy Szerbia polgárai PCR-teszt nélkül is beutazhatnak Törökországba‟, közölte a nagykövet az RTS-szel.

Arra a megállapításra, hogy Szerbiában több mint ezer török vállalat működik, és szemmel láthatóan elégedettek a szerbiai ügyviteli környezettel, a nagykövet elmondta: jelenleg főként textilipari vállalatok működnek itt, illetve autóipari alkatrészeket gyártó üzemek.

„Vannak még beruházók, akik fontolgatják, hogy beruházzanak Szerbiában. Biztos vagyok abban, hogy a beruházások stabilan növekednek majd a jövőben is mindaddig, amíg jók a politikai kapcsolataink‟, tette hozzá a nagykövet.

Aleksandar Vučić szerb államfő egyébként ma fogadja a távozóban lévő nagykövetet. (Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó