Szerbia
Lađević: Csak azokat kell kiengedni otthonaikból, akik fel akarják venni a védőoltást
Betűméret:             

Nebojša Lađević, a Szerbiai Klinikai Központ aneszteziológiai központjának igazgatója, aki egyben a covid-kórházak egyik koordinátora is, ma elmondta: ez az a pillanat, amely huszárvágást követel, csak azokat szabadna kiengedni, akik fel akarják venni a védőoltást.

„Ez egyértelműen az a pillanat, amikor huszárvágással tudjuk megállítani a folyamatot. Az lenne a legjobb, ha szüneteltetni tudnánk a fertőzés terjedését, és eközben minél több személyt oltanánk be”, közölte Lađević a Prva televízióval.

Lađević elmondta, hogy a kórházi kapacitások és az orvosok is túlterheltek, mivel ugyanazok az emberek már egy éve végzik szakadatlanul ezt a munkát, és fogy az energiájuk. Ha ez így folytatódik, a nem covid-kórházakat ismét be kell kapcsolni a covid-rendszerbe.

Azokat, akik bulikat szerveznek, be kellene hívni a covid-kórházakba fizikai munkára és a betegek szállítására.

Szerinte az új fertőzöttek száma ma is magas lesz, és kiemelte, hogy meg kell szakítani az emberek közötti kapcsolatteremtést.

Arra a kérdésre, hogy ő is támogatja-e a teljes bezárást, mint ahogy Predrag Kon és Branislav Tiodorović epidemiológusok, Lađević közölte: egyezik velük, így vagy úgy, de elengedhetetlen az emberek közötti kapcsolatteremtés megszakítása. (Tanjug)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó