Szerbia
Matić: Szerbia beoltottságot igazoló digitális tanúsítványokat készít
Betűméret:             

Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter az RTS-nek elmondta, hogy Szerbia már előkészítette a beoltottságot igazoló digitális tanúsítványokat, amelyekkel lehetővé válik a könnyebb mozgás és a külföldi utazás.

Matić kiemelte: a digitális tanúsítványok nem covid-útlevelek.

„Ez egy másfajta dokumentum. Az EU visszalépett ettől, mert ez tartalmazta az útlevél számát is, vagyis olyan adatokat, amelyeket nem kellett volna megadni. A digitális tanúsítványt akkor kaphat valaki, ha felvette a védőoltást, kigyógyult a fertőzésből, vagy pedig negatív PCR-tesztje van”, hangsúlyozta a miniszter.

Szavai szerint, az EU egy hét múlva ad pontos információkat arról, hogy hogyan nézzen ki a tanúsítvány, illetve miként történik majd ezeknek a kiadása.

„Ezt az egészségügyi rendszeren keresztül kell megvalósítani, amely kiadja az oltásról szóló igazolást, hogy valaki átesett-e a betegségen, ahhoz összeköttetésben kell lennie a rendszerrel”, hangsúlyozta Matić.

Mint mondta, Szerbia már előkészítette a digitális tanúsítványt, és sok ország érdeklődést mutat a tárgyalások iránt, példuál Görögország, Izrael és Szlovénia is.

Az egyik lehetőség az, hogy a digitális tanúsítvány mobiltelefonos alkalmazás formájában valósuljon meg, de át kell esnie az ellenőrzésen és a hitelesítésen. Több lehetőség is szóba jöhet.

Törökországba PCR-teszt nélkül is lehet utazni, folynak a tárgyalások Görögországgal

A miniszter kiemelte, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a görögországi idegenforgalmi minisztériummal a beoltottságról szóló digitális tanúsítványok kölcsönös elismeréséről.

Hozzátette továbbá: Törökországba PCR-teszt nélkül is be lehet utazni.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó