Szerbiában már több mint kétmillióan felvették a védőoltás első adagját
Betűméret:
Szerbiában eddig 2.112.074 személyt vehette fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját, közülük 826.851-en már a második adagot is megkapták, áll a kormány legfrissebb tájékoztatásában, jelenti a FoNet.
A beoltottak arányát egymillió lakosra számítva Szerbia továbbra is a második Európában Nagy Britannia után, a régióban pedig első, közölte az RTS.
A második dózis beadásának ugyancsak egymillió főre számított arányát tekintve Szerbia továbbra is első a kontinensen, világviszonylatban hetedik, a régióban pedig első. (Danas)
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

