Szerbia
A héten dönthet a szerbiai válságtörzs a vendéglátóhelyek megnyitásáról
Betűméret:             

Valószínűleg szerdán vagy csütörtökön ül össze ismét a köztársasági válságtörzs, a napirenden pedig az éttermek és a bevásárlóközpontok meghatározott feltételek szerinti újranyitása szerepel, közölte Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere, a válságtörzs tagja.

A Happy TV-nek nyilatkozva elmondta, biztos benne, hogy visszaállítják a múlt szerdáig érvényben volt intézkedéseket, amelyeket csak tiszteletben kellett tartani.

„A személyes véleményem és Belgrád véleménye is az, hogy szigorúan tartsuk tiszteletben a meglévő intézkedéseket, büntessük meg azokat, akik megszegik őket bulik és táncok szervezésével, valamint fel kell gyorsítani az oltási folyamatot” – mondta Vesić.

Hozzátette, meg kell találni a módját, hogy az újraoltottak normális életet kezdjenek élni. (Beta)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó