Szerbia
Sajtóértesülések szerint Görögország megnyitja reptereit az EU és Szerbia előtt is
Betűméret:             

Görögország azt tervezi, hogy április 16-ától fokozatosan enyhít a járványügyi intézkedésein a külföldről érkezők esetében, és kilenc repterét nyitja meg az Európai Uniós tagországok és további öt ország, köztük Szerbia előtt is, írja a keeptalkinggreece.com honlap görög sajtóértesülésekre hivatkozva.

A hivatalos források egyelőre nem erősítették meg ezeket az információkat.

Görögország célja továbbra is ugyanaz, vagyis hogy május 14-étől teljesen megnyissa a turizmusát.

Az első szakaszban a tervek szerint engedélyezik a repülők érkezését az Európai Unió területéről, valamint Szerbiából, az Amerikai Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Arab Emírségekből és Izraelből.

Az izraeli turisták számára már március 25-étől nyitva áll az ország ajtaja, és rájuk a hétnapos karantén sem vonatkozik.

A nemzetközi repülőjáratokat először Athénban és Szalonikiben engedélyezik, valamint más turisztikai célpontokon, a többi nemzetközi reptér pedig a tervek szerint május 14-én nyílna meg.

A Görögországba történő belépés akkor jár hétnapos karanténkötelezettség nélkül a külföldiek számára, ha bizonyítani tudják, hogy felvették a védőoltást, vagy rendelkeznek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, írja a Tanjug.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó