Több vakcinaszállítmány is érkezik ma Szerbiába
Betűméret:
A Szputnyik V orosz vakcina első komponenséből százezer adag, a másodikból pedig harmincezer adag érkezik ma Szerbiába, jelentette be Aleksandar Vučić elnök.
Elmondása szerint 211 ezer adag érkezik ma a Pfizer-féle védőoltásból is, s a héten még nagy mennyiségű Sinopharm-szállítmány is várható.
„Tehát az elkövetkező 15 napban nagy támadásra készülünk a koronavírus ellen, a legjobb támadás pedig mindig a lakosság immunizálása. Ez azt jelenti, hogy félmillió újonnan beoltott ember lesz, s természetesen, mindenki számára előkészítettük az újraoltást is” – mondta Vučić a Budućnostsrbijeav Instagram-profilon.
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

