Szerbiában ismét oltanak külföldieket
Betűméret:
Ismét lehetőség van arra, hogy külföldiek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában, ám előzetesen regisztrálniuk kell az erre a célra létrehozott internetes oldalon - közölte Mihailo Jovanović, a portál fenntartásáért felelős kormányiroda vezetője a szerbiai közszolgálati televízió kedd reggeli híradójának beszámolója szerint.
A szerbiai állampolgárok előnyt élveznek a védőoltások beadásakor, ám Belgrádnak az az érdeke, hogy minél hamarabb minél több ember kapja meg az oltást. Az illetékes közölte, eddig több mint 39 ezer külföldit oltottak be Szerbiában. (MTI)
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében.
A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.
A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

