Szerbia
Holnaptól lehet igényelni a 60 eurós segélyt: Ki kapja azt automatikusan, és kinek szükséges jelentkezni?
Betűméret:             

A tavalyi 100 eurós segély mintájára az állam idén is támogatja a lakosságot a koronavírus sújtotta gazdasági helyzet fellendítésének szándékával.

A mostani 60 eurós, vagyis a két alkalommal 30-30 eurót nyújtó segélyre minden olyan nagykorú szerbiai állampolgár jogosult, akinek állandó lakcíme van Szerbia területén, illetve április 23-án rendelkezett érvényes személyi igazolvánnyal.

Azok, akik május és november között töltik be 18. életévüket, nem jogosultak a segélyre, közölte a Pénzügyminisztérium.

Az összeget automatikusan, jelentkezés nélkül kapják majd a nyugdíjasok, a börtönbüntetésüket töltők, és a koszovó és metóhiai szociális segélyezettek.

A jelentkezés módjai

Elektronikusan holnaptól május 15-ig lehet jelentkezni a www.idp.trezor.gov.rs címen, ahol a kérvény benyújtása ( „podnošenje prijave” ) opciót választva a személyi számot (JMBG), személyi igazolvány számot, és a bankunk nevét kell majd megadni. Az oldal azok számára is lehetőséget kínál, akiknek nincs bankszámlája, hiszen ilyen esetben az állam egy direkt erre a célra létrehozott egyszeri számlát nyit és oda küldi majd a pénzt.

A kérvény elfogadásához be kell jelölnünk majd egy kis négyzetben, hogy hozzájárulunk a megadott adatok felhasználásához.

A telefonos jelentkezés május 5-től lesz elérhető, a hívandó telefonszámot aznap teszik közzé.

Mikor számíthatunk a kifizetésre?

Minden szerbiai nyugdíjas május 6-án kapja meg az első 30 eurót. A felnőtt lakosok, akik valamely módon jelentkeztek az összegre, május 12-e és 20-a között számíthatnak az utalásra.

A szociális segélyben részesülők és a börtönbüntetésüket töltők május 7-én kapják a 30 eurót.

Május harmadik hetében kapják az ígért 100 eurót a Koszovó és Metóhia területén élő felnőttek és gyerekek, míg az ottani munkanélküliek 200 euróval lesznek támogatva.

A szerbiai nyugdíjasok szeptemberben további 50 euróra számíthatnak az államtól, a második 30 eurót pedig mindenki novemberben fogja megkapni. (Alo.rs)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó