Szerbia
Mától Szerbiában a vendéglátóhelyek belső helyiségei is újraindulhatnak
Betűméret:             

Mától a kávézók, éttermek és egyéb vendéglátóhelyek belső, zárt terei is fogadhatnak vendégeket a hatályos rendelkezések betartása mellett.

A létesítmények befogadóképességének csupán 50 százaléka használható ki, minden vendég között másfél-két méter távolságot kell biztosítani, valamint nem szólhat zene. A vendéglátók 22 óráig tarthatnak nyitva.

“A vírus itt van a környezetünkben, és tudomásul kell vennünk, hogy még ennek nincs vége, és hogy még hosszú, nehéz harc áll előttünk”- emelte ki dr. Branislav Tiodorović, aki hozzátette, hogy a május elsejei és húsvéti ünnepek során az emberek nem vigyáztak megfelelő mértékben, ám az egészségügy fel van készülve egy emiatti esetleges újabb kilengésre a fertőzésszámot illetően.

Az epidemiológus kitért azok helyzetére, akik egészségügyi okoknál fogva nem vehetik fel a védőoltást. Az ilyen polgárok számára lehetővé tennék, hogy negatív PCR teszttel, vagy antigén teszttel ugyanazokat az előnyöket élvezhessék, mint a beoltott polgárok.

A külföldön élő szerbiai állampolgárok, akik külföldön lettek beoltva, bármilyen korlátozás nélkül beléphetnek Szerbiába.

Az újságírók azon kérdésére, hogy a további fertőzésszám-csökkenés esetén, illetve az immunizáció magasabb szintjének elérésével az éjszakai szórakozóhelyek kinyithatnak-e, Tiodorović így válaszolt:

“Abban a pillanatban, amikor már biztosak vagyunk abban, hogy naponta kevesebb, mint 100 új fertőzött van, akkor meggondolhatjuk, hogy minden normálisan működhessen ismét”- hangzott a szakember válasza és hozzátette, hogy amikor elérjük a kollektív immunitás szintjét, vagyis a 60-70 százalékos védettségi szintet, akkor visszatérhetünk a normális élethez, remek példa erre Izrael.

Tiodorović bejelentette, hogy a jövő héten is ülésezni fog a válságtörzs. (FoNet)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó