Szerbia
Heteket kell várni útlevél-igénylési időpontra: Az új úti okmány kiadása 4200 dinárba kerül
Betűméret:             

A járványhelyzet és az utazások tavalyi elhalasztása miatt felgyülemlettek az új útlevelek iránti kérelmek a belügyminisztériumnál. Az új dokumentum igénylésére sokan az e-Uprava portálon keresztül kértek időpontot, de már csak a következő hónapra kaptak, viszont nagy számban vannak olyanok is, akik az ügyfélszolgálatok júliusi beosztására várnak.

Szinte az összes rendőrállomáson megteltek az online foglalható időpontok, ezért sokan úgy döntenek, hogy sorba állnak és személyesen adják át a kérelmet. Az e-Uprava portál hétfőn is túlterhelt volt, és csak néhány szabad időpont volt.

„Az új útlevél igénylésére akkor is lehetőség van, ha a régi még hat hónapig érvényes, természetesen akkor, ha az nincs tele. Ebben az esetben azonnal elfogadják a kérelmet, függetlenül attól, hogy mikor jár le az okmány”, közölte a belügyminisztérium a Novostival.

Miután a védőoltás felvételéről szóló tanúsítvánnyal vagy negatív PCR-teszttel az emberek számára lehetővé vált az utazás, sokan most vették észre, hogy lejárt az útlevelük, az igazolványuk vagy a járművezetői engedélyük, és hogy új dokumentumra van szükségük.

A polgárok azon a rendőrségen kérelmezhetik az új okmányaik kiadását, ahol a bejelentett lakcímük van.

Újvidéken a I. Péter király sugárút 11-es szám alatt a polgárok 7 és 21 óra között adhatják át igénylésüket, de elektronikus úton is kérhetnek időpontot.

Az új úti okmány kiadása 4 200 dinárba kerül. Az illetékes szervek az igénylés átadása után egy hónappal kötelesek kiadni az útlevelet. Ez a határidő a gyakorlatban sokkal röviden, így a polgárok tíz nap után már felvehetik az új útlevelüket. Sürgős esetben akár 48 óra alatt is elkészülhet a dokumentum. (Novosti)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó