Szerbia
Mától további 120 ezer adag AstraZeneca vakcina érhető el
Betűméret:             

Mától további 120 ezer adag AstraZeneca vakcina érhető el, a szállítmány tegnap érkezett meg Szerbiába, amelynek legnagyobb részét a második adagnak szánják azon polgárok számára, akik már felvették az AstraZeneca első adagját.

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter tegnap Marijan Ivanušával, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetőjével és Dejana Kostadinova, az UNICEF szerbiai igazgatójával várta be az AstraZeneca szállítmányt, amely a Covax program keretében érkezett meg Szerbiába. Lončar közölte: a polgároknak nem kell aggódniuk, mert a vakcinát megkapja mindenki, aki fel szeretné venni.

Az egészségügyi miniszter ismét felszólított mindenki, hogy vegye fel az oltást, mert az egyetlen módja annak, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba, hogy utazhassunk, valamint hangsúlyozta: nem kell bedőlni azoknak a meséknek, hogy valamelyik védőoltás nem jó, a másik pedig jó.

„Szerbiában minden vakcina jó és biztonságos. Az AstraZenecát használják leginkább a világon és ez a legelterjedtebb is”, közölte a miniszter. (Informer)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó