Szerbia
Ivanuša: Nem javasolják a vakcinákat a gyerekeknek, amíg nem érnek véget a vizsgálatok
Betűméret:             

Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai igazgatója elmondta: az a legfontosabb, hogy a szülők tudják, a gyermekek koronavírus elleni oltása addig nem lesz ajánlott, amíg a védőoltások nem esnek át a klinikai vizsgálatokon a gyermekek esetében is.

„A gyermekeket is csak azokkal a vakcinákkal oltjuk be, amelyek biztosan hatékonyak és biztonságosak. Úgy tudom, hogy egyelőre csak a Pfizert tesztelik, de készülnek a klinikai tanulmányok a többiről is”, nyilatkozta Ivanuša az RTS-nek.

Azt is elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem javasolja a gyermekek beoltását, de csupán azért, mert vannak más, elsőbbséget élvező csoportok.

„Tudjuk, hogy van számos olyan ország a világon, amelynek nincs elegendő védőoltása a felnőtt lakosság, az idősek és a krónikus betegek részére, akik számára nagy kockázatot jelent ez a betegség”, emelte ki Ivanuša.

Hozzátette, hogy a gyermekek jelenleg nem tartoznak az elsőbbséget élvező csoportba, de ha van elegendő vakcina, őket is be lehet oltani.

„Ha a gyerekeknek van valamilyen krónikus betegségük, akkor ők is elsőbbséget élveznek. Egyébként a teljesen egészséges gyermekeket is be lehet oltani”, közölte Ivanuša.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e a védőoltás harmadik adagjára, Ivanuša elmondta: úgy hiszi, hogy eljön az a pillanat, amikor szükség lesz a harmadik adagra, de a WHO-nak nincs válasza arra, hogy erre mikor és kinek az esetében kerülhet sor.

Rámutatott arra is, hogy a WHO célja az év végéig a világ lakosságának 30 százalékának beoltása, de szerinte ettől még messze vagyunk.

Szerbiában újabb hullám várható

A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, és súlyossága csak attól függ, addig hányan oltatják be magukat, és a vírus mely variánsa erősödik fel - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője.

Mint mondta: a mostani mutatók biztatóak, de egyelőre nem lehet tudni, mi várható ősszel és télen, ezért továbbra is be kell tartani az egészségügyi előírásokat. (Beta)

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
Mintegy 3500-an vettek részt pénteken a Valjevóban megtartott, Egy éve igazság nélkül – Valjevo emlékezik elnevezésű tüntetésen – közölte a szerbiai Belügyminisztérium. A rendőrség 11 embert állított elő különböző szabálysértések miatt. A Belügyminisztérium közleménye szerint a diákok által szervezett,...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:15 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó