Szerbia
Grujičić: A fiatalok etilalkohol-mérgezést szenvedtek, a szervező a felelős
Betűméret:             

A korábbi vélekedésektől eltérően, nem szesz-, hanem etanolmérgezést szenvedtek a fiatalok február 15-én az egyik belgrádi éjszakai klubban, jelentette ki Danica Grujičić egészségügyi miniszter, majd hozzátette: nem pszichoaktív anyagról, hanem súlyos alkoholmérgezésről van szó. (Orvosi, gyógyszertári alkohol kerülhetett az italba.)

Azt mondta, a rendezvény szervezőjét tartja felelősnek a történtekért.

„Személyesen a szervezőt tartom felelősnek. A bejáratnál ellenőrizniük kellett volna a személyi igazolványokat. Hogy ezt megteszik-e, mennyire tartják tiszteletben a szabályokat, és hogyan lehet ezt ellenőrizni, az már meghaladja az egészségügyi minisztérium hatáskörét”, nyilatkozta Grujičić a Blicnek, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az eddigi, börtönben töltött idő után pénteken házi őrizetbe helyezték Duško Šarićot, miután letette a 800 ezer eurós óvadékot. “Šarićot elektronikus felügyelet mellett házi őrizetbe helyezték”, erősítették meg a Tanjugnak a belgrádi Legfelsőbb Bíróságon. Duško Šarić védőügyvédei javasolták, hogy...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 16:18 ]
A közlekedési rendőrség április 25-től május 1-jéig fokozott közúti ellenőrzést végez a szerbiai utakon. Az akcióban elsősorban a gyorshajtókra vadásznak. A közlekedési rendőrség minden nap igénybe veszi majd az összes rendelkezésre álló sebességmérő eszközt, vagyis a kézi radarokat, a videó...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 15:25 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök levelet küldött Európa összes vezetőjének Koszovó Európa Tanácsba való felvételének bejelentésével kapcsolatban – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter. "Az első kihívás számunkra az Európa Tanács, és az, hogy megvívjuk az előttünk álló harcot", nyilatkozta a miniszter...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 13:49 ]
Beolvasás folyamatban